2011. január 12., szerda

Felelet

Hommage á P.J.

Ellátogatsz a legbelső szobába, és társa találsz
A nesztelenek és üresnek tűnő magányodban.

Ahogy minden gondolat újra szövődik, elrévülsz,
S az imád megtelik suttogással és paranccsal.


Letérdelsz,
magadra vonod
a szoba minden titkának figyelmét,
s hagyod,
Hogy ünnepéllyé váljon ez a pillanat.

Míg nem végül az áldozatot meghozod.

Levetsz minden terhet, s fordul a kép.
A szobát most már Te figyeled,
S minden imád lassan a falakra fut.
Gúnyád lepereg,
Húsod beleolvad a képek lobogásába,
Csontjaid dőlt keresztje alatt.

S már csak a lélek az,
mi a lassan nyitódó ajtó felé figyel.

Holott,

az ajtó másik oldalán pont egy ugyanilyen lélek
készül magára csontól és húsból újból gúnyát ölteni.