2009. szeptember 10., csütörtök

Szeptember





27 megjegyzés:

  1. Kedves Ádis /B-612-es/!

    Örömmel látom, hogy végre van időd a blogodra, mert ez ezt jelenti, hogy kezdenek eloszlani a fejed felett a felhők...
    Szívből örülök neki.
    Persze javíts ki, ha tévedek, és túl optimista lennék...
    Minden jót, nagy kitartást, és sok sikert kívánok Neked a jövőben.

    Ne feledd: mindig van valaki, aki reszketve várja, hogy közelebb lépj... Hogy felfedezd, mennyi szeretetet tudna neked fenntartás nélkül, őszintén adni.
    Keresd meg!
    És azt kívánom, találj is rá!
    Talán nincs is messze...
    Tanán csak a kezedet kellene kinyújtani érte...
    Tudom... ennek az Ádámnak nem teremtettek Évát...
    De ha mégis?
    Senki nem született magányra. Mert aki azt vallja, hogy magányra született, gyarló emberi mivoltát tagadja meg.

    Üdvözlettel:

    Az EmoFirstLady

    VálaszTörlés
  2. Szép levél. Megérdemelted. Magányra ítélve? Mindenkinek igaza van aki azt mondja hogy ez lehetetlen. Én Éva vagyok és megtaláltam az Ádámomat... Őszintén kár hogy az a bizonyos tintaszív nem nekem dobog. :) Ha én meg találtam az Ádámomat Te is megtalálod az Évádat. Ha nem is ezzel a névvel. Tarts ki!

    VálaszTörlés
  3. Ez kész őrület.
    Feladom.

    Ádis!
    Nagyon tetszik az a kép, amit a szeptemberhez raktál ki.
    A Polaritás című kis szójátékod érdekes, eljátszik vele az emberi képzelet, de nekem egy kicsit túl elvont. Ezer dolgot tudnék belemagyarázni, és mégis mindannyiszor falba ütközök és nem teljesen értem, mit akartál belőle kihozni. Csak sejtem az egész versikét (az egy képvers, nem? ) és ennyi. De azért a hangulata tetszik. :)

    Emo FirstLady!

    Nem. Ha teremtettek is Évát vagy akármilyen nőnemű egyedet ennek az Ádámnak, akkor sem azt, akire Te gondolsz. Nem minden végtelen. A remény sem. Bolond volt, aki azt hitte, benne társra lelhet. Bolond volt, aki azt hitte, csak azért mert lát róla egy "képet" és abban önmagát látja viszont, azért megtalálta a másik felét. Hiába minden, ha a másik háttal áll neked és nem hajlandó megfordulni. Nyújtsa ki a kezét? Könyörgök, először a szemét kellett volna kinyitnia! A lépést felé megtették. Nem is egyet. Nem is kettőt.
    Igen, volt valaki, aki csak a verseibe zúgott bele. Aki a költőt szerette és nem az emo celebet. Akinek a művészet volt a lényeg, nem a sztárság. Aki úgy érezte, mindennél jobban tudná őt szeretni, hogy már csak egy mozdulatból is értené őt, mert akármilyen hihetetlen, az a valaki ugyanolyan, mint Ő. Ugyanaz, csak női kiadásban.

    "Utáltam és szerettem.
    Az lett megírva, hogy elvesszen...
    Ez a szív, ott, az egyetlen.
    Láttam magamat a szemedben..."

    Bárki megmondhatja, aki ezt az egészet végignézte/hallgatta, nem a lányon múlt. A fiúnak nem kellett a szeretet. Se baráti, se más.
    És a lány megint bohócot csinált magából ország-világ előtt, mindezt miért? Mert azt hitte, talált valakit, aki a partnere lehet! Hát röhejes, mit ne mondjak. "Ha ez a szívem hát, röhögnöm kell... " Nincs ennek értelme.
    Jó lenne tudni, hol volt a hiba. Mit rotott el a Szerelem Örökös Bohóca?
    Csak újabb strigula. Újabb adag kidobott szerelem egy eldugott sikátorban árválkodó kuka mögött. Őrült pillanatok, keserves zokogások, boldog mosoly egyszavas vákaszok után... A szokásos plátói szerelem. Versek, prózák, gondolatok, rajzok, mind-mind honlapra zsúfolva egy fekete herceget várva, bízva a képtelenben, hogy talán egyszer, de akkor örökre... Senki nem érthetette, senki nem tudhatta, miért ne? Annyian mondták, hogy őrült, hogy ennek nem lesz jó vége, hogy csak újra a semmibe hajítja a szívének egy darabját. Csak ez a darab kivételesen nagyobb volt, mint bármikor az életben. Az egész maradék szíve volt. Sebzett, heges, forradásokkal teli, de őszinte és nyílt. És telis-tele volt csodálattal, szeretettel. A Semmibe veszett. Ennyi volt.
    Soha többet. Soha többet.
    Nem, nem és nem!
    Trianon fájdalma csendes nyöszörgés volt az ő szívének halálsikolyai mellett, mikor szétszaggatták.
    Tudod, FirstLady, anno kértelek, hogy hagyj, hagyj a szakadékba ugrani, hátha megtart a kötél... De a kötél elszakadt...

    VálaszTörlés
  4. Bocsika, nem teljesen voltam 100%-os idegállapotban, amikor az előző kommentet írtam és elrontottam a Quimby idézetet:

    "Utáltam és szerettem,
    Az lett megírva, hogy elvesszen
    Ez a szív, ott a porban, az egyetlen
    Láttam magamat a szemedben."

    Így már jó. :) <3

    VálaszTörlés
  5. Ádis, mostanában egy halom számot nem akar lejátszani az oldalsó lejátszó, és amikor feljövök ide, akkor az a I'm sorry, I am című dal is folyton felzeng és hát sztereóban elég érdekes a kettő...:S
    Nem tudnál valamit kezdeni velük? :S (Ha engem kérdezel, akkor én a filmzenékre, meg komoly zenei művekre szavazok! )

    Puszi!

    VálaszTörlés
  6. A szerelem bennünk él..., csak tárgyat keresünk hozzá, függetlenül attól, hogy megérdemli vagy nem, viszonozza vagy nem. A hibákat is ismételjük..., sokat-sokat, mire megtanuljuk, mit tehetünk jobban.

    VálaszTörlés
  7. "Akik életet adnak, halált is adhatnak...
    A kísérlet száma hatszázhatvanhat
    Azt hiszed, ébren vagy, pedig altatnak,
    De ha Neked ez is elég
    Hiába jön el a vég
    Egyededül állsz majd a sorban
    Hívod őt,
    Ha nincs elég erőd,
    Nem fogod látni hogy hol van!
    Ha Neked ez is elég,
    Hiába jön el a vég
    Egyedül állsz majd a sorban,
    Hiába akarod őt,
    Ha nincs elég erőd
    A levágott fejed ott lesz a porban...


    ...ott fogsz majd égni, ahol senki se lát..."

    VálaszTörlés
  8. igyekszem javítani a hibákat, csak még mindig minden elég kusza kint, a valós életemben is...

    ÓÓÓ. Ez a "vers" a végén... hm. Nem, ilyenek nem jutnak eszemben. Nem erő kell, mindössze egy kis céltudatosság...és jövő.

    VálaszTörlés
  9. Versek. Nem, nem csak a rosszat látom meg! Dehogy!

    Szeretem a mélabús dolgokat, de nem a nyomorult összefacsaró szomorúságot, ami kieszi az emberből a lelket.

    Két oldala van az érmének...és a célom az élére állítás. Se nem fej, se nem írás. A mérleg tökéletes egyensúlyban. Elérhetetlen?
    Vagy már billeni szeretne a lélek?

    VálaszTörlés
  10. Különbséget kell tenni névtelen és névtelen között...
    2009. OKTÓBER 4. 19:52 (pusztai)
    A gagyi versek nem az én műfajom...
    (pusztai)

    VálaszTörlés
  11. "Te Kisherceg"! Vigyázol-e, hogy ne szelídíts meg úgy rókát, hogy utána nem érdekel mi lesz vele?

    Vagy csak üres duma és szerep az egész?
    (pusztai)

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  13. Hibák... Én csak azt a hibát követem el, hogy szeretek... Talán ez a legsúlyosabb hiba a Földön.

    VálaszTörlés
  14. "...Mégsem visz el az út minket
    Sehova innen csak a
    Hosszú alagút ami mindenen átvezet
    Születni kín volt nem élvezet

    De a végét ha várod nagyon
    Saját magadat vered agyon és
    Nem lesz jobb nem lesz rosszabb
    Nem lesz rövidebb nem lesz hosszabb
    Az út amit meg kell tenned
    Ha belekezdtél hát meg kell enned
    Mindent amit magadnak főztél
    Vesztes vagy hiába győztél
    A harc még nem ért véget...
    ...benned
    Ha eljön az ideje el kell menned és
    Nem lesz jobb nem lesz rosszabb
    Nem lesz rövidebb nem lesz hosszabb
    Nem lesz jobb nem lesz rosszabb..."

    Ezeket a találó kis "versikéket", ahogyan az előzőt is, amit névtelenül írtam be, a félreértések elkerülése végett nem én írom, hanem egy dalszövegíró fenomén, Lukács László. De úgy érzem, hogy mindenki megtalálja a magáét a "művei" közül... :) Ajánlom figyelmedbe, bár úgy látom, nem épp stílusba vágó számodra... :)

    Tisztelettel:

    :)

    VálaszTörlés
  15. Ebben igazat adok. Hiába keres, aki vak. Hiába van körülöttem a pompás éjszaka, ha nem látom meg a csillagokat, az apró fénypontokat, amik reményt adnak, és valahol ott rejtik a rózsát.

    Mindenki vár, és remél, de egy idő után belefásul, ha már mindig csak csalódások érik...

    Líz

    VálaszTörlés
  16. "Te Kisherceg"! Vigyázol-e, hogy ne szelídíts meg úgy rókát, hogy utána nem érdekel mi lesz vele?

    ...

    Én vigyáztam erre. Egyetlen rókát szelídítettem meg... De ő nem jött ugyan abban az időben minden nap... így nem volt miért örülni... a "várakozás" nem lett a "várás" ünnepe...

    Idea világ a kisherceg világa ( A kis herceg), és talán minden evilági megvalósulása hibás már...

    De ez tény, nem lehet jobb a leképezés mint az álom magam... A kérdés az, hogy a megvalósulását mennyire veszik komolyan.

    Ha én megszelídítek vkit, akkor az a valaki mennyire is marad hű ehhez...

    De mintha elfelejtenénk ezt az érzést... Megszelídülünk és hamar visszavadulunk...

    VálaszTörlés
  17. Hadd emlékeztesselek valamire, Ádis:
    "- Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
    - Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek."

    Ma már mindenki megszelídül anélkül, hogy tudná szelíd, vagy soha nem szelídül meg, illetve nem eléggé, hogy egy röpke kimaradás után ne vaduljon vissza.

    Líz

    VálaszTörlés
  18. Mert a megszelídítés alatt a megváltoztatást akartad.
    Mindenki változik. A megszelídítés után az önkéntes hűség csak úgy lehetséges, ha a "kisróka" változását elfogadjuk, hagyjuk és szeretjük úgy is.
    Másképp birtoklásnak hívják.
    (pusztai)

    VálaszTörlés
  19. Kisherceg! :) Sokan lettünk! :) De nem baj... :)
    Szép blog.

    Üdv.: H.P.

    VálaszTörlés
  20. Öhm. Ez a megszelidítés érdekes téma.
    A rókát tényleg hosszas, fáradalmas munkával lehet csak megszelidíteni.
    De a kóborkutyának elég, ha odadobsz egy száraz kenyérhéjat. És onnantól követ Téged, akár a világ végére is. Ez is egyfajta megszelidítés. Vagy ebben az esetben nem tartozunk felelősséggel a megszelidítettért?
    Mert én úgy látom, sokan ezt gondolják. De akkor ebben az esetben mi volt a felelőtlen mozzanat? Az, hogy odadobtuk a száraz kenyérdarabot, vagy az, hogy a következő sarkon már el is feledkeztünk a kutyáról? Vagy egyik se?
    A kisróka "változását" pedig nem minden esetben lehet elfogadni. Ha az a mi életszemléletünknek, elveinknek ellentmond, akkor időnként el kell, hogy váljanak az útjaink. És néha van, hogy a kisherceg változik és a róka azért vadul el, mert már nem a régi gazdáját látja benne.
    Az ember életében vannak szakaszok. És minden szakaszban megkapja a megfelelő baráti segítséget, hogy átvészelje. Néha mi vagyunk a herceg. Néha pedig mi vagyunk a róka. De nem szabad azért haragudnunk, ha valaki kilép az életünkből, mert az csak azt jelenti, hogy már nem arra a segítségre van szükségünk, amit tőle kapunk, vagy pont, hogy neki nincs már szüksége arra a segítségre, amit mi adhatunk.
    Ezt sokszor ott nem is ismerjük fel. Csak mikor kis idő eltetével ismét találkozunk a barátunkkal és csak ülünk egymással szemben, de nem tudunk mit mondani. Csak nézzük, mennyire megváltoztunk mind a ketten. Már hiába meséljük el, mi történt velünk, hiába mondja el, mi történt vele. És sokszor már nincs is kedvünk elkezdeni mesélni. Gondolom, sokaknak ismerős ez az érzés.
    Fájó és elkeserítő. És ezekben a pillanatokban, mikor ilyet megérünk, nagyon sok évet öregszünk, egy-egy pillanat alatt. Nem fizikailag. Lelkileg. Akkor realizálódik bennünk, hogy mennyi idő telt el.

    Jaj, hagyjam már abba...XD
    Befejeztem.:) Bocsánat.:)

    Puszi
    Pearly Pfeffer

    VálaszTörlés
  21. Hahaha! Valószínű nem ideológiai vitát akartál indítani, de ez lett...:))
    (pusztai)

    VálaszTörlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  23. Ahogy látom, elég sokan szeretnek, én is szeretlek, hisz bátyám helyett bátyám voltál :)
    És szerintem nagyon jó ez az oldal, ... imádom! A zenékért is oda vagyok X). Hajrá! :D
    puszi .
    (névtelen ;) )

    VálaszTörlés
  24. "Üdvözlöm érintem nem mutatom
    Nem emlékeztetem nem kutatom
    Nem zavarom zavarom csak figyelem
    Belefeledkezem vele utazom

    Nem sürgetem nem várom
    Nem bántom nem sajnálom
    Nem sajnáltatom magam magam adom
    Neki megadom neki megadom magam

    Felkavarom felkavarodom
    Megálmodom belelátom
    Megkövetem megkövetelem
    Megszelídítem megbánom

    Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom

    Megoltalmazom elragadom
    Elragadtatom magam magam adom

    Megadom megadom neki megadom magam

    Nem suttogom elkántálom
    Megkóstolom megkínálom
    Keveredek belehabarodom
    Belefeledkezem vele utazom

    Felismerem feltüzelem
    Megszállom megbabonázom
    Megbabonáztatom magam magam adom
    Megadom megadom neki megadom magam..."

    Tisztelettel:

    President

    VálaszTörlés
  25. új bejegyzés mikor lesz? :/

    VálaszTörlés
  26. Ádis!

    Köszönjük szépen.
    Hálásak vagyunk Neked!

    Tisztelettel:
    President és Forever Zsuzsa

    VálaszTörlés
  27. Itt vagyok... Megint...
    Mert menekülök... már megint...
    Menekülök, menekülök, folyton ugyanaz.
    Te pedig soraiddal lenyugtatsz, más helyre repítesz. Valahova, ahol más vagyok, más lehetek. Ahol senkit nem ismerek. Csak játszhatom a tudós, bölcselkedő filozófust, olyan gondolatokkal játszhatok, melyek a való életben talán nem is működnek. De így leírva olyan szépek...
    Új gondolat motoszkál bennem...
    Kit lehet elveszíteni? Aki soha nem is volt a miénk, azt elveszíteni nem tudjuk. De a remény, hogy egyszer vele lehetünk élt, majd hosszasan haldoklott s végül tisztán, érintetlenül más helyre távozott. Ez is elvesztés? A fájdalom nagy. Majdnem ugyanolyan nagy.
    És azt el tudjuk-e veszíteni, akit soha nem öleltünk meg, de reméltük, hogy egyszer megtehetjük? Ez még jobban fáj, hisz hazudták, hogy lehet.
    Könyörögni szeretnék... Talán Neked, de már azt sem tudom biztosan. Már nem is kellene, hogy Te legyél, csak valaki... egy bárki, aki megfogja a kezemet, elvezet innen messzire és azt hazudja, súgva, már nem érhet baj.
    Van, hogy elég, hogy üvöltenél, mi jöhet még?
    Borzalmas a kiúttalan sötét.
    Hiányoznak a betűid, melyeket kezed vésett fel, s mik szavakat alkotva hozzám szóltak. Igaz, csak annyit tudtak, hogy eloltsák a boldogság felé vezető sétány éjjeli lámpásait. Nem tudtam, hogy nélkülük ilyen fekete az éjszaka, és hogy a csillagok is kialudhatnak egyszer, egyszerre, mind...
    Ne félj, őket nem Te ölted meg, felelősség nem terheli vállaid. Ezt más tette.
    A csillagok messzebb voltak, de mikor beszéltem hozzájuk, válaszoltak és még a lámpások nélkül is mutattak ösvényt. Nem tudtam, hogy ilyen történhet. Eddig még tapogatóztam az enyhe derengésben, de már minden kifogyott belőlem. Mind a düh, mind a keserű csalódottság. Tehetetlen csak imára kulcsolom kezem és reményemet egy megtagadott Istenbe vetem. Talán...
    Nem Érted, a csillagokért. Lámpás nélkül még haladhatok. De csillagok nélkül meghalok.
    Köszönöm, hogy elmondhattam. :) Jól esett.
    Nem tudtam másnak elmondani, mert ezt senki nem értheti. Talán csak Te, kinek a Rókája elvadult és elszökött. Te, aki még mindig hazavárja a Rókáját.
    Én úgy várom vissza a csillagokat.

    Pearly Pfeffer

    VálaszTörlés